Végre! A szélvédő kapargatása a múlté!

Mindannyian ismerjük azt a bosszantó érzést, amikor reggel rápillantunk a kocsinkra, és tudatosul bennünk, hogy este nem csak a hó esett, de kegyetlenül fagyott is. Ilyenkor elkezdődhet az autó bemelegítése és a 10-15 perces kaparászás a hidegben. Nem lenne sokkal egyszerűbb egy mozdulattal eltávolítani az egészet?

Dehogynem! A megelőzés mindig könnyebb, mint a már meglévő probléma elhárítása…ha pedig még azt is számításba vesszük, hogy elkerülhetjük a késést a munkahelyről, megúszhatjuk a fagyoskodást a fogcsikorgató hidegben, ráadásul az ablaktörlők sem fagynak oda az üveghez, akkor butaság lenne nem a megelőzés mellett dönteni.

A kaparászásra szánt időt nyugodtan fordítsd másra!

Az okos szélvédő takaró biztosítja, hogy az imént felsorolt problémák csak rossz emlékek maradjanak. Mindössze annyit kell tenned, hogy leparkolod a gépjárművedet, betakarod az üveget az alumínium filmréteggel bevont takaróval, kinyitod az autód mindkét első ajtaját, majd a túlnyúló részeket behajtva az ajtók bezárásával rögzíted a védőréteget – így nem csak a helyén tarthatod a kütyüt, hanem a tolvajok ellen is bebiztosíthatod magad!

Na, de mitől olyan okos ez a takaró?

A titok abban rejlik, hogy egész évben használhatod! Nem csak a fagytól óvja meg a járművedet, hanem a tűző napsütéssel és a káros UV-sugárzással szemben is védelmet nyújt. A fóliarétegnek ugyanis két oldala van: a fekete rész télen, az ezüst felület pedig a napsütéses időben lesz a segítségedre.

A tapadókorongokkal egyszerűen és biztonságosan rögzítheted az ablaküvegre, anyagának köszönhetően pedig egészen apró méretűre is össze tudod hajtani, ezért bárhol könnyedén tárolhatod, amikor nincs rá szükséged. Amennyiben a hátsó ablakot is szeretnéd megóvni a fagytól vagy a káros napsugaraktól, érdemes két takarót is beszerezned, hogy teljes védelmet kaphasson a járműved.

Az okos szélvédő takaró használatával nem csak az odafagyott ablaktörlőknek és a hidegben lezsibbadt ujjaknak, hanem a felforrósodott utastérnek és az UV-sugarak miatt károsodott műszerfalnak is végleg búcsút inthetsz!