Pici a hűtőd? Dehogyis! Csak rosszul használod!

Bele kukkantanál a kedvünkért a fridzsiderbe? Várj, megpróbáljuk kitalálni, hogy mit láttál… Szanaszét heverő zöldségeket és felvágottakat, egymás hegyén-hátán álló tégelyeket, tubusokat és zacskókat, ki tudja mikor elcsomagolt ételmaradékokat és kétes szavatossági idejű tejtermékeket. Amennyiben az előbb felsoroltaknak legalább a felére bólogattál, akkor itt az ideje cselekedni!

Rengeteg ember érzi úgy, hogy neki bizony túl pici a hűtője. Való igaz, léteznek kisebb méretű fridzsiderek, de a valódi problémát általában nem ez okozza, hiszen a kétajtós, 400 literes tárolókat használók is általában ugyanerre panaszkodnak. Hogy mi lehet a gond? A hiba nem a készülékedben keresendő…

Mindannyian elkövetjük azt a hibát, hogy rendszertelenül bedobáljuk az élelmiszereket, össze-vissza tologatjuk a korábbról ott maradt dolgokat, hogy helyet csináljunk a „újonnan érkezőknek”, a romlásnak indult maradékoktól pedig csak nehéz szívvel tudunk megválni, hiszen már gyerekkorunkban megtanultuk, hogy ételt kidobni nem szép dolog.

Egészen addig megpróbálunk mindennek helyet szorítani, amíg azon nem kapjuk magunkat, hogy a fridzsider ajtaja nehezen záródik, és készülékünk kidolgozza a lelkét, hogy mindenünket megfelelő hőmérsékletűre hűtsön. Ilyenkor jön el az a pillanat, amikor beismerjük magunknak, hogy (ismét) eluralkodott a káosz, és el kell kezdenünk megszabadulni a fridzsider hátsó szegletébe szorult maradékoktól… Nem lenne sokkal egyszerűbb megelőzni ezt az egészet?

A kulcsszó a rendszerezés!

Nem kell nagyobb hűtőre költened, és a vásárlási szokásaidat sem szükséges megváltoztatnod! Két kütyüt is tudunk Neked ajánlani, amik egy csapásra megoldják az imént taglalt problémát.

1. Hűtőbe helyezhető tárolódoboz

A polcokra akasztva olyan helyeket is kihasználhatsz, amik eddig kongtak az ürességtől. A könnyen tisztítható, színes kis fiókok azt a teret használják ki a hűtődben, amik sok esetben teljesen üresen állnak. A csíptetők segítségével egyetlen mozdulattal ki- és becsúsztathatod, ha szükségesnek látod, folyóvíz alá tartva egyszerűen elöblítheted, a szellőző lyukak pedig biztosítják, hogy az élelmiszerek friss levegőhöz jussanak a tárolóban.

2. Hűtő rendszerező fiók

A kütyü segítségével tökéletes rendszert alakíthatsz ki a térelválasztó lapok tetején. A masszív kialakítású tárolóval végleg búcsút inthetsz a szanaszét guruló, és rendszertelenül terebélyesedő élelmiszereknek. Külön helyet alakíthatsz ki a zöldségeknek, a gyümölcsöknek, a felvágottaknak és a tejtermékeknek, így mindig tudni fogod, hogy hova kell nyúlnod, ha kinyitod a hűtőd ajtaját.

Számold fel a káoszt a hűtődben, használd ki a tárolód teljes kapacitását, rendszerezd az élelmiszereket, és varázsold könnyebbé a hétköznapokat! A hűtőbe helyezhető tárolódoboz és a hűtő rendszerező fiók segítségével ezt könnyedén megteheted!