Töltött káposzta, ahogy a nagyi csinálta

Egészen kicsi korom óta a nagymamám nevelt, ő fújta le a port a kekszről mikor leejtettem és ő kötötte copfba a hajamat. Ő vitt először iskolába és ő pityergett legjobban mikor átvettem a diplomámat. Ezek mind fontos emlékek, de mégis az illatok és ízek emlékeztetnek rá leginkább.

Most hogy már nem hívhatom fel egy receptért egyre fontosabb nekem, hogy a konyhámban megőrizzem az emlékét. Ez nem jelenti azt, hogy minden éppen úgy csinálok, nem is tudnék, hiszen ő még késsel szaggatta a nokedlit és maga darálta a húst a töltött káposztához. Méghozzá kétszer, mert úgy lesz igazán finom és jól formálható! Ezeket a feladatokat már gépesítettem, a nokedlit szaggatóval csinálom a káposztákat pedig egy ügyes masina segítségével formázom gusztusosra, így nem kell duplán darálnom. A nagyi büszke lenne rám milyen snájdig (ő így mondta) kis töltelékeket gyártok

Ő ugyanis sosem sajnálta az időt, hogy egészen kicsi töltött káposztákat készítsen, mert azok hamarabb átfőttek és melegíteni is jobban lehetett őket.

De persze az íz a legfontosabb, hogy kerüljön bele egy kis gersli és legyen benne füstölt, ha más nem legalább egy kis szalonnabőr. Na meg sok apró káposzta!
A hagyományokat, a család, a szeretet, a konyha hagyományait én úgy őrzöm, hogy igyekszem a legmodernebb eszközökkel a legautentikusabb eredményt elérni. Vagyis a zamata, a formája legyen ugyanaz a káposztának, nem baj, ha sokkal gyorsabban elkészül
A nagymamám emléke velünk él, az ételeivel, az ajándékaival és azzal a sok-sok szeretettel, amivel mindezt átadta.
Te kinek a receptjét őrzöd a receptes füzetedben és a szívedben?