Figyelem, betolakodó, cselekedj!

Biztosan benned is felmerült már a gondolat, hogy mi történne abban az esetben, ha egy ismeretlen alak benyitna az ajtódon. Hátborzongató, nem igaz? Pláne akkor, ha mindezt úgy teszi meg, hogy tudomást sem szerzel az egészről. Van egy jó hírünk: amennyiben elővigyázatos vagy, ez soha nem történhet meg veled.

Igaz, hogy a statisztikai adatok alapján országos szinten sokat javult a közbiztonsági helyzet az elmúlt években (2010-ben még ~450, 2018-ban viszont már „csak” alig több, mint ~200 ezer bűncselekményt követtek el Magyarországon), ennek ellenére sosem árt elfelejteni az örök érvényű mondást, miszerint „jobb félni, mint megijedni”.

A leginkább és a legkevésbé érintett települések

Ha megyei eloszlást nézünk, akkor kijelenthető, hogy Budapesten, Heves megyében és Borsod-Abaúj Zemplén megyében a legrosszabb a bűnügyi helyzet, ha pedig a 100 ezer fő feletti nagyvárosokat vesszük górcső alá, akkor Győr és Budapest tekinthető a sereghajtóknak (ezeken a településeken 2018 első felében 1000 főre vetítve majdnem 10 kiemelt bűncselekményt követtek el).

Hogy a pozitívumokat is megemlítsük: Zala és Veszprém megye tekinthető a legbiztonságosabbnak, a 100 ezer fő feletti nagyvárosok tekintetében pedig Szegeden és Debrecenben követték el a legkevesebb kiemelt bűncselekményt. Nem számít azonban, hogy hol laksz, sajnos Te is bármikor betörés áldozatává válhatsz… amennyiben nem vagy elég elővigyázatos…

Költséghatékony védelem

Tanácsolhatnánk, hogy itt az ideje egy több százezer forintos biztonsági rendszer kiépítésének, de tisztában vagyunk vele, hogy ezt a luxust csak kevesen engedhetik meg maguknak. A mozgásérzékelős, vezeték nélküli riasztó viszont bárki számára elérhető, a beüzemelése pedig gyerekjáték.

A kütyü telepítése mindössze egyetlen percet vesz igénybe, ugyanis nem kell vezetékkel bíbelődnöd. Csak rögzíted az ideális helyre, bekapcsolod, élesíted, és már készenlétben is áll, hogy figyelje a mozgást. Ami pedig külön jó hír, hogy a ki-bekapcsolással sem kell sok időt eltöltened, hiszen a távirányítóknak köszönhetően csak egyetlen gombnyomás az egész.

Az infra érzékelővel ellátott szerkezet 110 fokban pásztázza a területet, és abban a pillanatban fülsiketítő szirénázásba kezd, amint mozgást érzékel. Igaz, hogy a riasztó nincs összeköttetésben őrző-védő egységekkel, de betolakodó legyen a talpán, aki folytatni meri cselekedetét a 105 decibeles hangorkán hallatán.

Biztonságban szeretnéd tudni az értékeidet, de nem engedheted meg magadnak, hogy egy havi fizetésed megfigyelőrendszer kialakítására fordítsd? A mozgásérzékelős, vezeték nélküli riasztó az ideális választás a számodra!