Egy új világ nyílik meg előtted, ha ezt használod…

Sokszor előfordul, hogy jó érzés együtt lenni a családdal, ismerősökkel, de egy kicsit elszeparáltan. Például mi foci meccset néznénk, de párunk éppen telefonálna, gyerekünk pedig a tableten molyol, mint mindig. Persze fordítva is igaz lehet mindez. Ilyenkor lehet kiváló választás ez az eszköz. Bátran hallgathatjuk vele a kedvenc zenénket vagy nézhetünk bármit a tévében, interneten úgy, hogy ne zavarjunk vele senkit, és minket se zavarjon senki. Ráadásul kiváló hangzást biztosít számunkra ez fejhallgató és mindez nevetségesen alacsony áron érhető el.

Az is előfordul, hogy a párom nézné kedvenc sorozatát, aminek a főcím zenéjétől is kiver a víz, de nem tudom lebeszélni róla. Ilyenkor ő veszi a fejére, és nem hallja a morgásomat. Így már nem számít, ha a lakásban nagy a forgalom, vagy az utcán túl nagy a zaj. Mert gyakran előfordul, hogy nem teljes a csend körülöttünk. Hétvégén néznéd, hallgatnád a Forma-1-et, de csak ekkor van ideje az asszonynak porszívózni? Nem gond, felkapod a fejedre, rátolod a hangerőt, és máris mintha Vettel mögött ülnél a piros Ferrariban.

Előfordul, hogy kedvenc filmedet éjjel adják, vagy csak ekkor van időd egyben megnézni kedvenc sorozatodat, de a család már alszik. Nem probléma, nem kell a neszek, zöreje, halk párbeszédek feléről lemondanod, a vezeték nélküli fejhallgatóval tökéletes hangzásban hallgathatod a TV-det. Egy nehéz nap után tedd fel a lábad a kanapéra, tölts egy pohárral kedvenc borodból, és lazulj el kedvenc lemezedet, koncert felvételedet hallgatva. Házi mozi a fejeden, élvezni fogod.

És, hogy hogyan működik? (A videó után még folytatódik a cikk!)

Még annyit, hogy 5 féle módon használhatod te is és többféle eszközzel kompatibilis. Használhatod TV-vel összekötve, DVD lejátszóval, számítógéppel, hogy cseveghess, vagy ott játszd le kedvenc filmedet, zenédet, de beépített rádió vevőjének köszönhetően azt is hallgathatod, ha éppen ahhoz van kedved.

Basszus hangszóróval is rendelkezik és nyolc méter a hatótávolsága, így kábel nélkül a falon is áthatol az ereje.

És ha már fal: sok helyen nem tud elég vastag lenni, hogy ne halld a szomszéd néni kedvenc beszélgetős rádióadóját, TV műsorát. A fejhallgató ára olyan kedvező, hogy gondolkodás nélkül veszel egyet a kedves szomszédnak, hogy ne keljen alvási szokásaitokat hozzá alakítani.

Elnyerte tetszésedet a fülhallgató, amivel elbújhatsz a világ zaja elől? Ahhoz, hogy megnézd közelebbről csak ide kell kattintanod: https://kutyubazar.hu/10114-vezetek-nelkuli-fejhallgato-fulhallgato-mikrofonnal-5-az-1-ben.html